Megemlékezés

Ebben az évben is megtelt a Szent Ignác templom október 27-én szombaton délután öt órakor,amikor a Mindenszentek és a közelgő Halottak Napja alkal- mából hagyományként, immár negyedik alkalommal a Vörösberényi Nyug - díjas Klub elhunyt tagjaira emlékeztünk közösen. Sajnos, évről évre fogyunk. Jövőre lesz még csak 20 éves a klub, de hihetetlen, ma már eléri az eltávozottak száma a 63 főt. Az ökumenikus istentiszteleten jelen voltak a hozzátartozók, a barátok, a szomszédok, az ismerősök és természetesen a megemlékezést szervező klubból is szép számmal eljöttek a tagok. A szertartás elején a pánsíp hangjaira bevonultak klubtársaink, és a klubunk nevében elhelyezték a kegyelet virágait valamint a mécseseket az oltáron és az oltár előtt. Ezután az elnökség tagjai név szerint felsorolták az elhunytakat. Utána valamennyien meghatódva hallgattuk a világhírű pánsíp művész előadásában felcsendülő Ave Mariát, majd elkezdődött a gyászmise, melyet Szabó János plébános úr, János atya celebrált. A jelenlévő Isó Zoltán evangélikus és Fauszt Gyula református lelkészek imát mondtak az elhunytakért és a hozzátartozókért. A szertartás végén méltóság teli műsorral és kegyelettel tisztelegtünk az elvesztett, szeretett társaink emléke előtt: közreműködött Kegye János művész úr, és fellépett a Vörösberényi Nyugdíjas Klub Borostyán Népdalköre is Juhász Rebeka karnagy vezetésével. A szemerkélő eső ellenére a gyászmise után kivonultunk a temetőbe, ahol a keresztnél elhelyeztük a virágkosarakat, mécseseket gyújtottunk, imádkoz-tunk és emlékeztünk drága szeretteikre.